Kategória: Egyéb

Tavaszi Tárlat kiállítás – Budapest

No Comments

Mikor elkezdtem két éve festegetni – és nem véletlenül írom így – szerettem volna megtanulni hogyan is kell. Festegetés szót használtam, mert sem az idő, amit rá tudtam volna fordítani nem volt elég, sem a meglévő tudásom, hogy festésnek lehessen nevezni. De nagyon akartam fejlődni. Ritkán fogtam és fogok ecsetet, de próbáltam és próbálom a mai napig fejleszteni a tudásom. Az internetnek köszönhetően, ha valaki tanulni szeretne, akkor rengeteg információ áll rendelkezésre. Utána lehet nézni mire kell figyelni, mit hogyan kell csinálni. Videók is találhatók, hogyan kell megvalósítani, hogy az kerüljön a vászonra, amit látni szeretnék rajta. Korábban csak rajzoltam, de a festés magával ragadott. 
Teljesen véletlenül rátaláltam egy csoportra a Facebookon, ahol kortárs művészek osztják meg alkotásaikat, illetve a csoport szervezője rengeteg anyaggal járul hozzá, hogy a tagok bővíthessék tudásukat. Bejelenteztem és felvettek maguk közé. Ebben a csoportban került meghírdetésre egy tematikus kiállítás, melynek témája a tavasz, a nyár és a szerelem. Vadvirágok című festményemmel pályáztam és hihetetlenül boldog voltam, mikor megtudtam, hogy lehetőséget kaptam kiállítani a képet.

A kiállítás megnyitója 2018. október 4-én 18 órakor volt a Rátkai Márton Klubban, Budapesten. A tárlatot Zsidákovics Mihály a Mini Art Galéria alapítója, a kiállítás szervezője, Dr. Koncz Gábor egyetemi magántanár, a TIT Egyesület igazgatója és Zalka Ilona a Broadway-rádió szerkesztő-műsorvezetője nyitotta meg, mely 2018. november 1-jéig látogatható.


Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy részese lehetek a kiállításnak, hogy ennyi fantasztikus embert, művészt ismerhettem meg. Új lehetőségek nyíltak és új ismerettségek születtek. Ez olyan örömöt, energiát és feltöltődést adott, ami nemcsak a további alkotáshoz, de a hétköznapokhoz is hatalmas löket. 

A munkahelyemről indultam Budapestre, a csütörtök kicsit hosszúra nyúlt, de nagyon kellemesen fáradtam el. Élményekkel, emlékekkel lettem gazdagabb.
Végül egy kis összeállítás az estéről (A képeken Dr. Koncz Gáborral valamint kortárs művészekkel beszélgetek.):

Categories: Egyéb

Vadvirágok

No Comments

Nagyon sok idő telt el, amióta a honlapomra nem került fel új bejegyzés. Az oka az volt, hogy valami frissítés miatt egyszercsak összeomlott a weboldalam. Futottam fűhöz-fához segítségért, de elfoglaltságra hivatkozva senki nem vállalta, hogy bíbelődik az én kis oldalammal. Én sem jutottam vele semmire és feladtam. Aztán így “röpke” fél év után újra megpróbáltam belemászni a programozásba…és sikerült! 😀 Kikutattam mi a hiba és orvosoltam, úgyhogy újra itt vagyok. 😉

Vadvirágok

A tél leghidegebb napjain (február végén) kaptam kedvet nyári, mezei vadvirágok festéséhez, amik a kerítés tövében virítanak és melengetik az ember szívét gyönyörű színeikkel.
Ahogy belemerültem a festésbe, teljesen áthelyezem magam abba a világba, hangulatba, amit éppen papíron vagy a vásznon életre keltek. Hiába volt kinn mínusz 16 fok, nekem olyan érzésem volt, mintha már nyár lenne. Hm…nagyon szeretek festeni, sokszor zenét hallgatok közben és ilyenkor kicsit megszűnik a külvilág…

A  festmény szerepel a TAVASZI TÁRLAT képeiből 2018. október 4-én nyíló kiállításon, Budapesten, ahova szeretettel várunk minden kedves ismerőst. 🙂

Kézműves vásár Pázmándfalun ♥

No Comments

Elkezdődött a visszaszámlálás 🙂 A felkérés óta minden szabadidőnkben arra készültünk, hogy szebbnél szebb horgolt apróságokat készítsünk, amiket a július 8-i pázmándfalui falunapra magunkkal viszünk. Készültünk. A többes szám nem véletlen. 🙂 Kislányom, Lara, nem csak rajzolgat és táncol, mint én, de azon kaptam magam, hogy a horgolótűt is forgatja és kis keze alatt édes apró tárgyak kelnek életre. ♥ Ezeket is visszük magunkkal szombaton és már lázas izgalomban vagyunk. Tavaly Budapesten a kézműves vásáron még csak a kis tárgyak eladásában segített Lara, idén pedig már saját apróságokat is készített 🙂

Egyszóval Pázmándfalu…hamarosan megyünk 😉 ♥

Aki pedig szeretné látni a falunapi programot, kattintson ide! 😉

Forró nyári napokon nagy munkában voltunk 🙂